by SzelesÚt 2009. aug 17.

Tíz kicsi kérdés

Új sorozattal szeretnénk kedveskedni a salakmotorozás szerelmeseinek. Most azonban nem a már jól ismert pilótákat kérdeztük, hanem az ifjú tehetségek kerültek górcső alá. A "3 nemzet kupája" összes versenyzőjét szeretnénk megszólaltatni.  A riportsorozat érdekessége,hogy az összes versenyző ugyanazokat a kérdéseket kapja,amivel az a célunk, hogy feltárjuk a versenyzők, és főleg a lehetőségeik közötti különbségeket.

Elsőként az egyik magyar őstehetséget, Benkő Rolandot faggattuk. Roland még csak 14 éves,de több, nála 5-6 évvel idősebb versenyzőket utasít maga mögé. Roli volt az első olyan versenyző, aki 14éves kora előtt, a szabályoktól eltérően, versenyzési engedélyt kapott a szövetségtől.

A legutóbbi fordulóban, Gyulán különfutamban dőlt el a második hely sorsa, mivel a szlovén Aleksander Conda és Benkő Roland egyaránt 13-13 ponttal rendelkezett. A futamot Roli nyerte,így hazai közönség előtt ő állhatott fel a dobogó második fokára.

Összetett állás, 2 fordulóval a befejezés előtt:
1. Matija Duh Szlovénia 64 pont
2-3. Matich Voldrih Szlovénia 63 pont
2-3. Aleksander Conda Szlovénia 63 pont
4. Tabaka József Mo. 60 pont
5. Dino Kovacic Horvátország 57 pont
6. Benkő Roland Mo. 49 pont
7.-8. Aljosa Remih Szlovénia 48 pont
7-8. Samo Kukovica Szlovénia 48 pont

Akkor most következzen Roland tíz kérdése:

- Hány és milyen versenyeid vannak egy évben?
- Ebben az évben 20-25 versenyem van, szerencsére sokkal több, mint a tavalyi évben. Idén indulok a 3 nemzet junior bajnokságában, a magyar bajnoki fordulókon illetve meghívásos versenyeken.
- Hány motorod van, milyen a technikai háttered?
- Két komplett motorom van! Úgy gondolom, hogy kezdenek egyre jobban összeállni a gépek. A felkészítésükben Luigi nagyon sokat segít. Ha rajtam múlik nagyon sokáig ő lesz az, aki a motorjaimat fogja csinálni.

- Hányszor edzel egy hónapban és hogyan?
- Elég változó, hogy hányszor. Amikor csak lehetőségem van rá, akkor megragadom az alkalmat. Az edzéseket Szilágyi Sándorral, illetve ha rendelkezésemre áll, akkor Luigival végzem.
- Melyik a kedvenc pályád?
- Hmm...ami nagyon tetszik az a krskoi de nagyon szeretem a gyulai pályát is.
- Hány évesen kezdtél el motorozni?
- Nyolc éves voltam, amikor megkaptam az első 500cm-es Jawa motoromat.
- Melyik volt a legemlékezetesebb verseny számodra?
- Talán az idei gyulai 3 nemzetes bajnoki, de számos olyan verseny volt már idén, ahol sok emlékezetes dolog történt.
- Mit jelent számodra ez a versenysorozat, segít a fejlődésedben?
- Nagyon örülök, hogy részt vehetek ebben a sorozatban. Ennek érdekében mindent meg is teszek, hogy jól szerepeljek az összes versenyemen. Ebben a sorozatban 8-9 ember egyszintű és rengeteg tapasztalatot és sikerélményt lehet elsajátítani.
- Jó ötletnek tartod-e ezt a sorozatot?
- Erről az egészről csak jót tudok mondani.
- Kit tartasz a legnagyobb riválisodnak a mezőnyből?
- Igazán olyan rivális nincs akire külön figyelmet fordítanék, de mindenkire oda kell figyelni hisz mindenkinek lehet egy jó napja és mindenkinek lehet rossz napja!

- Milyen céljaid vannak, mit szeretnél elérni ebben a sportban?
- Elsősorban szeretnék a világ elit motorosai közé kerülni! Szeretném,  ha olyan helyeken kapnék lehetőséget a motorozásra ahol tudok tanulni, ha eljön az az idő.!!Persze ezt mind megvalósítani nagyon nehéz, de meg lehet csinálni.

Ezek az írások is érdekelhetnek: