by - szelesut - 2026. jún 11.

Rock, benzingőz, gyorsulás – pörög a június

Felbőgnek a motorok és a gitárok is júniusban. Az ország motorosai találkozókon, fesztiválokon, gyorsulási versenyeken és közös gurulásokon találkozhatnak, miközben a legismertebb hazai rockzenekarok is színpadra lépnek.

A júniusi szezon egyik első nagy eseménye a jubileumi, XXV. Túrkevei Motoros Hétvége lesz június 11. és 14. között. A szervezők a hagyományos felvonulás mellett erős koncertprogrammal készülnek: színpadra lép többek között a Fish!, a Down For Whatever és a Road is. A találkozó évek óta az egyik legnagyobb hazai motoros rendezvénynek számít.

Egy nappal később kezdődik a XV. Déli Blokk Motoros Találkozó Sándorfalván. A programban motoros ügyességi versenyek, közös gurulás és esti koncertek szerepelnek. Ugyanezen a hétvégén rendezik meg a VII. Pásztori Veteránjármű és Motoros Találkozót is, ahol a klasszikus motorok és veterán járművek kapják a főszerepet.

A hónap egyik legnagyobb motoros eseménye ugyanakkor a KNMDR Summer Edition lesz Kunmadarason. A reptéren rendezett gyorsulási hétvégén motoros és autós dragversenyek, driftbemutatók, show-programok és esti bulik várják a látogatókat. A kunmadarasi pálya hosszú évek óta a magyar gyorsulási sport egyik legismertebb helyszíne, ahol rendszeresen több száz versenyző és több ezer néző fordul meg.

Június második felében a XIX. Bólyi Motoros Napok következik, amely az utóbbi években a dél-dunántúli régió egyik meghatározó motoros fesztiváljává nőtte ki magát. A fellépők között ott lesz Rudán Joe, a Sing Sing, a Blues Company és a Guns N' Roses-slágereket játszó Reckless Roses is.

Június 19-én startol a Balaton-parti Moped party. A szervezők ismét Keszthely utcáit töltik meg harminc évnél idősebb mopedekkel, viszont ezúttal három napon át. Egy teljes hétvége az ötven köbcenti alatti motorozás szerelmeseinek a Balaton fővárosában. Lesz tombola is, amelynek fődíja az Üvegtigris 2-ből jól ismert Babetta replikája.

A júniusi programkínálatból jól látszik, hogy a motoros szezon csúcsra jár. Legyen szó rockkoncertről, veterán motorokról, gyorsulási versenyről vagy közös gurulásról, a következő hetekben gyakorlatilag minden hétvégére jut legalább egy olyan rendezvény, amiért érdemes felvenni a bukót.

Ezek az írások is érdekelhetnek: