Talma tovább faragott az időeredményén
Mindkét jerezi tesztnapon öt-öt órás kombinált edzésen vett részt Talmácsi Gábor, ahol a 125 és a 250 köbcentisek együtt tesztelhettek. Talma...


A hangsúlyt a használt gumikkal való körözésre fektette a csapat ebben az időszakban, hogy a magyar versenyzőnek legyenek versenyhelyzethez közeli tapasztalatai a motor viselkedéséről.
Gábor elégedett volt, mind a géppel, mind az így produkált időkkel. Kora délután azonban már nem tudott előrébb lépni időeredményével, a többiek viszont új gumikon repesztettek. Talmácsi Gábor a tizenegyedik idővel zárta a hosszú etapot.
Délután jöhetett az időmérő szimuláció, itt a szokásos élbollyal kellett Talmának megküzdenie. A magyar világbajnok remekül szerepelt, fél másodperccel gyorsabb volt, mint egy nappal ez előtt. Holnap verseny szimuláció vár Talmára, amelynek során megtapasztalhatja a motor viselkedését húsz kör megtétele után is.
Talmácsi Gábor nyilatkozata:
- Ma használt gumikon is remek időket tudtam motorozni, ennek nagyon örülök. Versenyen nagy hasznát veszem majd a mai tapasztalatoknak, de holnap is hasonló teszteket végzünk majd. A délutáni időmérő szimuláción nagyot javítottam a tegnapi eredményekhez képest, ebben az irányban kell tovább dolgoznunk. A szerelőim és a mérnökeim remek munkát végeznek, már nagyon ott vagyunk a kategória nagyágyúinak sarkában.
Eredmények:
Összevont edzés 125/250 kategória
1. Bautista 1:43:193
2. Di Meglio 1:43:358
3. Simoncelli 1:43:479
4. Aoyama 1:43:545
11.Talmácsi 1:44:360
Időmérő szimuláció 250
1. Bautista 1:43:068
2. Barbera 1:43:093
3. Simoncelli 1:43:196
4. Pesek 1:44:467
5. Talmácsi 1:44:515