by SzelesÚt 2009. aug 07.

Ősi vérből új világot!

Augusztus 20. és 23. között Gyergyószárhegyen lesz az ötödik dévai motorostúra, csak másképpen. Gyergyószárhegyen van a Lázár-kastély és a...

Augusztus 20. és 23. között Gyergyószárhegyen lesz az ötödik dévai motorostúra, csak másképpen. Gyergyószárhegyen van a Lázár-kastély és a mellette található ferences rendi kolostor. Ezek az épületek fognak helyet biztosítani a rendezvénynek. A cél most is az árva gyerekek megsegítése.

2005-ben elindult valami, amit „Dévának, dévai túrának" nevezünk, ez nem más, mint a 2004.
december 5.-i szégyenteljes népszavazásra adott válasz. Bujdosó Janó tettekkel akart erre a történelmi szégyenfoltra rácáfolni, reménykedve abban, hogy vannak még normális magyar emberek az Anyaországban.

Jól gondolták. Sokan hasonlóan gondolkodnak, éreznek és cselekszenek, ha van hívó szó.
2006-ban, a második alkalommal már kb. 480 motor lépte át a határt. 2007-ben ismét útra keltek példát mutatva és 2008-ban megtörtént az áttörés: több évi próbálkozás után létrejött a Kárpát-haza képviselete. Akkor Janó elmondta a templomban, innentől ami eddig történt az megszűnik ebben a formában és valami más jön.

Augusztus 20. és 23. között Gyergyószárhegyen lesz az ötödik dévai motorostúra, csak másképpen. Gyergyószárhegyen van a Lázár-kastély és a mellette található ferences rendi kolostor. Ezek az épületek fognak helyet biztosítani a rendezvénynek. A cél most is az árva gyerekeknek megsegítése.

Böjte Csaba gyermekmentő cselekedeteinek eredményeként Erdély-szerte több mint 40 helyen folytatnak gyermeknevelést, több formában (kb. össz. 3000 gyereket étkeztetnek rendszeresen, kb. 1700 pedig bentlakásos). Ezek közül az egyik helyszín, Gyergyószárhegyen, a Kájoni János gyermekotthon, amelynek Csergő Hajnal és Csergő József a vezetői.

A túra egyik fő célja, hogy minél több pénzt adományozzunk a gyerekotthonnak. Gyergyó városban ugyanis sikerült megvenni a régi városi szülészet épületét. Azt újítanák fel bentlakásos kollégiumnak, amiben kb. 150-200 gyereknek tudnának szállást biztosítani és így a gyerekek helyben tudnának tovább tanulni a középiskolában, magyarul.

A felajánlások elvárható összege most is egy tank benzin ára lenne. Az adomány gyűjtése csak a helyszínen, a regisztráció alatt történhet, a tulipános ládában. Nincs bankszámla, senkit sem bíztunk meg pénz összeszedésével, ha ilyet hallotok az nem igaz!

Előre, általunk szervezett, rendőrségi felvezetéssel motoros konvoj NEM indul. Mindenki a saját tempójában 2, vagy 1 nap alatt érhet a helyszínre a saját maga által választott útvonalon. Azt tanácsolom, nyugodtan járjátok be Erdályt, 4 napba sok minden belefér.

Az erdélyi nagyvárosokból (Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely) rendezetten indulnak a helyi motorosok, hozzájuk lehet csatlakozni. Ezeket a helyeket, időpontokat aug. második hetétől tudjuk pontosan megmondani.

- 23-án az árvaház minden kedves résztvevőt megvendégel egy hideg reggelivel, ezért kérünk
mindenkit előre jelentkezzen, hogy tudják kb. hány főre is készüljenek. Regisztrálni a
gyergyoszarhegy@freemail.hu e-mail címen lehet.

- A regisztráláshoz a neved kell és hogy honnan jössz. A helyszínen lehetséges lesz emlékfelvarró megvásárlására (1500 Ft), ill. aki Úgy gondolja a szállást és kosztot meghálálhatja anyagiakban.
- Mindenki előre váltson lejt. Minimum 800 km-t kell a határ túloldalán motorozni!
- Ajánlott kiváltani az EU-s TAJ-kártyát, balesetbiztosítást kötni. Biztosítási zöldkártya a motorokhoz kötelező!
- Személyigazolvány, lakcímkártya VAGY útlevél, jogosítvány, kötelező! Azonkívül, a gyerekmotoroztatáshoz kisméretű bukósisakot, aki csak tud, hozzon magával, mert csak bukóval lehet majd a gyerekeket motoroztatni, a legnagyobb odafigyelés mellett.
Bármilyen kérdésre meglévő tudásunk alapján válaszolunk.
Isten hozzon Mindenkit!

Béla, Janó, Ábel

Ezek az írások is érdekelhetnek: