by -sportos- 2020. nov 12.

MotoGP - Iannonét négy évre eltiltották

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingvétség miatt négy évre eltiltotta Andrea Iannonét, az Aprilia csapat versenyzőjét. A 31 éves olasz pilóta doppingtesztje tavaly november elején a Malajziai Nagydíjon hozott pozitív eredményt, szervezetében a szteroidok közé tartozó drosztanolont mutatták ki.

A Nemzetközi Motorsport Szövetség december közepén felfüggesztette Iannone versenyzési engedélyét, majd április elején másfél évre eltiltotta. Ezt követően a sportoló és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is a CAS-hoz fellebbezett. Előbbi állítása szerint véletlenül, szennyezett hússal került szervezetébe a tiltott szer, ám a CAS keddi ítéletének indoklása szerint az olasz versenyző nem tudta bizonyítani mindezt, ezért tiltották el 2019. december 17-től kezdődően négy esztendőre.

Iannone a 16. helyen zárta a tavalyi idényt a MotoGP-ben, amelyben 2013 óta indul, ezalatt egy futamon, a 2016-os Osztrák Nagydíjon győzött. A 2015-ös vb-sorozatban szerepelt a legjobban, akkor ötödikként zárt.

Ezek az írások is érdekelhetnek: