by SzelesÚt 2011. ápr 24.

Élő csevej Bittivel

Két órán át élőben cseveghettek olvasóink pénteken Bitter Sándorral. Bitti csütörtök éjjel érkezett meg Írországból és rengeteg friss...

Két órán át élőben cseveghettek olvasóink pénteken Bitter Sándorral. Bitti csütörtök éjjel érkezett meg Írországból és rengeteg friss hírrel szolgált.

 

A szelesut.hu/chat oldalon összegyűlt alkalmi kollégáink igen felkészültek voltak Bitterből és a brit utcai versenyekből is. Palyov Zoltán kérdésére Bitter elmondta: a Man-szigeti TT-t várja alegjobban, a többit felkészülésnek tekinti. Hozátette, az Ulster GP tartja a legveszélyesebbnek, de a Tandragee 100, ahol barátját, Martin Finnegan-t elvesztette, szintén nagyon húzós. 

Farkas Gábornak elmondta, hogy a korábbi terv, miszerint Cal Crutchlow Yamahájával ment volna, azért változott meg, mert végülis az East Cost Racing végül egy teljes Honda-csapat lett. A mostani felállás azonban nagy lehetőség számára. Bitter hozzátette, nagy megtiszteltetés számára, hogy két olyan versenyző csapattársa lehet, mint Ryan Farquhar és Adrian Archibald. Kléger Zsoltnak válaszolva azt mondta: a Kawasaki, amivel megy majd "annak ellenére, hogy egy kicsit úgy néz ki mint egy chopper olyan könnyen fordul mint egy 600-as, közel olyan erős mint a csúcs BMW-k de nem csak magas fordulaton hanem alulról is megy". Jövő pénteken kezdi meg vele az edzéseket.

Jól sikerült a felkészülése, mondta Márk e-mailben érkezett kérdésére. Napi három edzéssel sokat fogyott és készen áll a harcra.

Módos Attila kérdésére Bitti azt mondta: kedvenc hazai pályája a Pannónia-ring, ahol az elmúlt hétvégén is szép sikereket ért el egy Ducatival. Hozzátette: sajnos ezen a hétvégén nem tud indulni, mert az utolsó pillanatban kiderült, hogy Suzukija nemcsak csapágyas lett, hanem elrepedt két dugattyúja is.

Kléger Zsolt a megengedett segítségekről faggatta Bittit, aki közölte: sem a kipörgésgátlót, sem az ABS-t nem kapcsolja be, ő minden elektronika helyett a kezét használja. "Én régivágású vagyok azért lettem motorversenyző mert felnéztem a hősökre akik meg tudják zabolázni a lőerőket és tehetségükkel pótolják a technikai hiányosságokat" - tette hozzá. Zsolttal egy kis esélylatolgatásba is belementek a TT-t illetően: Bitti úgy  élte, bár a nyolcszoros győztes Ian Hutchinson komolyan megsérült, nincs kizárva, hogy tartogat meglepetéseket a Man-szigeten.

Sokan "ugrottak be" csupán üdvözölni Sanyit és sok sikert kívánni neki.  Köszönjük mindenkinek. Hamarosan ismét lesz sztárchat itt, a szelesut.hu-n.

<<<Nagy lehetőség

Ulster GP - onboard>>>

Ezek az írások is érdekelhetnek: