by SzelesÚt 2011. okt 19.

Többen felfigyeltek Alenre

Portimaóban fejeződött be a 2011-es Superbike világbajnokság, melynek keretein belül ismét rajthoz állt Győrfi Alen a Superstock 1000-es...

Portimaóban fejeződött be a 2011-es Superbike világbajnokság, melynek keretein belül ismét rajthoz állt Győrfi Alen a Superstock 1000-es sorozatban. Az Adrenalin H-Moto Team versenyzője és szerelői kicsit változtattak a Honda beállításain, és ennek köszönhetően Alen az utolsó futamon a legjobb húszban végzett: a 26. helyről rajtolva lett a 19. A bajnokságban végül pontot ugyan nem szerzett a 21 éves motoros, de első szezonja az ezres kategóriában a tapasztalatok gyűjtéséről és a pályák megismeréséről szólt. 2012-ben viszont egyértelmű a versenyző és a csapat célja: a sorozatos pontszerzés mellett a középmezőny élén végezni.

Megcsináltuk! – ez volt az első gondolata Alen leintésének pillanatában Kelemen Krisztiánnak, az Adrenalin H-Moto Team csapatvezetőjének. A menedzser úgy érzi, hogy a magyar gárda – Nagy Győző, Bán Róbert, Gyevi Tibor és természetesen Győrfi Alen – bebizonyította első évében, hogy igenis van helyük ebben a sorozatban.

„De jó kimondani, hogy egy magyar tehetség beérett arra, hogy a 2012-es évben akár merész álmokat is szövögessen a Superbike világbajnokság egyik sorozatában. Amikor elkezdtük a közös munkát, álmodni sem mertem volna, hogy megcsináljuk. Ebben az évben támogatóink azt kérték tőlünk, hogy a pályákat megismerve próbáljunk meg minél többször a legjobb húsz körül végezni, hogy jövőre már sorozatban pontokat szerezhessünk. Sikerült, és ez egy mérföldkő a csapat, Alen és az én életemben is” – jelentette ki Kelemen Krisztián, aki az egész hétvége alatt tárgyalt motorosa jövőjéről. Immár nem titok, hogy két alakulat is felfigyelt Alenre, és mindkét csapat még ebben az évben lehetőséget biztosít a magyar fiú számára.

„Egy Kawasakival és egy Ducatival menő csapat teszten szeretné kipróbálni, mire lenne képes Alen az ő motorjukkal, sőt az előbbi gárda azt tervezi, hogy egy versenyen is elindítaná az olasz bajnokságban” – árulta el a menedzser.

A vasárnapi futam végeredménye (Superstock 1000)
1.  Danilo Petrucci (olasz, Barni Racing Team, Ducati 1098R) 19:31.819, 2. Sylvain Barrier (francia, BMW Motorrad Italia Superstock BMW S1000 RR) 19:39.838, 3. Sheridan Morais (dél-afrikai, Lorenzini by Leoni, Kawasaki ZX-10R) 19:39.934, 4. Bryan Staring (ausztrál, Team Pedercini, Kawasaki ZX-10R) 19:40.183, … 19. Győrfi Alen (magyar, Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) 20:11.061.

A bajnokság végeredménye (Superstock 1000)

1. Davide Giugliano (olasz, Althea Racing, Ducati 1098R) 171 pont, 2. Danilo Petrucci (olasz, Barni Racing Team, Ducati 1098R) 169 pont, 3. Lorenzo Zanetti (olasz, BMW Motorrad, BMW S1000 RR) 148 pont, 4. Sylvain Barrier (francia, BMW Motorrad, BMW S1000 RR) 132 pont, ... Győrfi Alen (magyar, Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) nem szerzett pontot.

<<<Alen bukott, Imi pontot szerzett

Kunmadaras: éjszakai show>>>

Ezek az írások is érdekelhetnek: