Marquezre várva
Joan Mir szerint nem ő, hanem Marc Marquez az idei esélyese az idei gyorsaságimotoros világbajnokságnak. A GP-győztes spanyol szerint neki ehhez a tavalyinál többet kellene mutatnia. Azt ugyanakkor továbbra sem lehet tudni, Marquez mikor és milyen állapotban tér vissza.
„Papíron jó lehetőségünk van arra, hogy megvédjük a címet, de azért még várjunk ki. Ha idén is nyerek, akkor nincsen kérdés.” – idézte a motorsport.com Mirt, aki 2021-ben mindössze harmadik szezonját kezdi a MotoGP-ben, ha az összes kategóriát megnézzük, akkor is csak a hatodik évére készül. „Tavaly nem a sebesség miatt nyertük meg a bajnokságot, hanem az okos döntések és a kiegyensúlyozottság miatt” – mondta a spanyol.
Hiába lett világbajnok, Mir élete nem sokat változott. A vírus miatti korlátozások megakadályozták a nagy ünnepléseket és promóciós körutakat. Andorrában töltötte a telet, miközben egy hetet pihent Tenerifén is. „Amikor elmegyek egy étterembe, akkor egy-két ember általában felismer. Korábban nem ez volt a helyzet. Andorrában felfigyelnek rád, de nem akarnak mindig fotókat készíteni. Nem tudom, hogy errefelé ilyen-e a mentalitás” – mondta nevetve.
Mir szerint ez azért más lenne a szülőhazájában. „Nem is akarom megtudni, hogy milyen lenne Mallorcán. Az élet biztosan megváltozott ott. Az én életem meg szinte ugyanolyan. Persze azért megpróbálom megvédeni a világbajnoki elsőséget.”
A legnagyobb kérdőjelet még mindig Marc Marquez jelenti. Továbbra sem lehet tudni biztosan, hogy a Honda sztárja képes lesz-e majd felépülni annyira a következő hetekben, hogy ott lehessen a március végi katari idénynyitón. „Ha 100 százalékos állapotban tér vissza, akkor Marc az esélyes. Több tapasztalata van nálam, több bajnoki címe és nagyobb sebessége is. Akkor őt kell majd megverni. Amennyiben viszont mégsem tudna visszajönni még, akkor valószínűleg én vagyok a favorit.” – mondta Mir.
Íme a Moto GP idei mezőnye: