by - PL - 2021. máj 24.

Ismét felkerültünk a térképre – Kovács Bálint tehetségről, munkáról és nagy tervekről

Tökéletesen kezdte a szezont, és, bár a múlt hétvégén egy betegség hátráltatta, végül megőrizte összetett vezető helyét a Spanyol Superbike Bajnokság (ESBK) Open 1000 kategóriában Kovács Bálint. A H-Moto Team élversenyzője a cseh New2Project csapat vadonatúj Yamaha R1-esének nyergében világbajnokok között húzza a gázt. Bálint egy ponttal vezet a BMW-s finn Valtonen előtt és nagyon várja a június közepén sorra kerülő következő futamot. A 19 éves tehetséggel a múlt heti futam után készítettünk interjút.

Négy és fél évesen kezdtél el motorozni, ötévesen már dobogón álltál. Sokan a jelenlegei legtehetségesebb magyar motorosnak tartanak. Mi volt az a pont, amikor kezdted érezni, hogy jobb vagy mint a többiek?

Úgy gondolom, hogy nem lehet ilyen pillanatot kiemelni, a tehetség nem elég a mi sportunkban sem, így rengeteg munkát kellett és kell is ebbe belerakni, amit úgy érzem, hogy én belerakom. Ez emelhet a többiek fölé.

Mi vitt a spanyol bajnokságba? Mennyire nehéz magyarként helytállni a nemzetközi mezőnyben?

Mondanám, hogy a jó idő, de Észak-Spanyolországra ez annyira nem igaz. A viccet félretéve, mindenképpen a színvonal vonzott, hiszen ebben a bajnokságban jelenlegi és korábbi vb-s versenyzők vesznek részt, így fejlődés szempontjából ez volt a legjobb lehetőség. Semmiképpen sem mondanám egyszerűnek a dolgunkat, ugyanis akik ott versenyeznek, mind nagyon jól képzett srácok, de teher alatt nő a pálma, szokták mondani.

Spanyolországnál nem is nagyon lehetne messzebb menni, ha Európában akar valaki versenyezni. Milyen logisztikával oldjátok ezt meg?

Már tavaly óta egy cseh csapattal versenyzünk, a motor szervzizelését valamint a felszerelések logisztikáját ők oldják meg. Mi csupán elrepülünk a helyszínekre, és ráülök a motorra.

Vezeted a spanyol bajnokságot, nyilvánvaló, hogy nyerni szeretnél. Hány forduló van még hátra, és milyen pályákon?

Mindenképpen a végső győzelem a cél. Még 5 forduló van hátra, Aragon, Barcelona, Navarra, Valencia, valamint Jerez a hátralévő helyszín.

A második navarrai futam:

A H-Moto Team sportigazgatója Rizmayer Gábor, rutinos volt versenyző. Miben tud segíteni neked?  

A Rizi a rengeteg tapasztalatával járul hozzá az eredményesebb hétvégéimhez. Nagyrészt ismeri Európa pályáit, emellett a motorbeállitások terén is segít nekem. A versenyek, valamint edzések előtt a taktikánkat is meg szoktunk beszélni. Igazából nagyon sokrétű̋ az a munka, amit Gábor a hétvégéken végez velem.

Ha megnyered a bajnokságot, amiért szívből szorítunk, mi a következő cél?

Idén az Open1000-ben indulunk a spanyol bajnokságban, jövőre, már a fő pontversenyben, a Superbike kategóriában szeretnénk részt venni. Emellett persze szeretnénk a világbajnokságon is megvillantani magunkat a közeljövőben.

Szerinted mit tesz hozzá egy magyar versenyző lehetőségeihez az épülő hajdúnánási pálya?

Egy nagyon jó lehetőség ez számunkra, ismét felkerült Magyarország a motoros világbajnokság térképére. Mivel ugye MotoGP versenyek lesznek rajta, ezért elég jó esély lehet arra, hogy ismét magyar pilótát lássunk valamelyik kategóriában. Természetesen az egyik ilyen magyar pilóta én szeretnék lenni, akár a Moto2 vagy MotoE kategóriában.

Ezek az írások is érdekelhetnek: