by SzelesÚt 2008. márc 19.

Balettpatkányok

Amikor Dobai Attila Harley-főnök kijelentette, hogy márciusban fellépünk az Operában, ráadásul egy balettban, biz'Isten, érdekesen néztem rá....

Amikor Dobai Attila Harley-főnök kijelentette, hogy márciusban fellépünk az Operában, ráadásul egy balettban, biz'Isten, érdekesen néztem rá. Amikor azonban egy márciusi napon felhívott, hogy másnap főpróba, kapisgálni kezdtem, hogy nem viccelt. 

Nyitány

Először nevettem, aztán berezeltem. Kicsit később úgy döntöttem, bármilyen szentségtörés is, biztos, hogy soha életemben nem motorozhatok az Operaház színpadán, tehát ez a soha vissza nem térő alkalom. (Bárki mondhatja persze, hogy elég teljes életet lehet élni enélkül is, de ha már így adódott, tudtam, hogy nem hagyom ki.)

          

Első felvonás

Úgyhogy odamentem. Három egyfelvonásos balett. A középsőben, A nő hétszer-ben szereplünk mi három Harley, egy Softail, egy Fat Bob és egy hófehér Dyna Wide Glide társaságában. A többiek egy próba előnnyel már rutinosak voltak - amitől még jobban tele lett a nadrágom - így megtudtam, a dolgunk annyi, hogy a darab vége felé, a Hattyúk tava zenéjére egyszercsak bemotorozunk, és elragadjuk szegény Hattyút. Durván negyven másodperc a világot jelentő deszkákon.

         

Második

Mindenképpen eredeti ötlet, csak hát pillanatnyilag nem látam, hogy fogjuk kivitelezni. A többiek, akik már az előző próbán is voltak, előzékenynek bizonyultak. A "nem csúszik nagyon?" kérdésre "á, nem nagyon" volt a válasz, a "meddig tart a színpad" kérdésre pedig a remek "majd meglátod" volt a felelet.

Harmadik

Úgyhogy belecsaptunk. Enyém lett a Fat Bob, amit úgy látszik, csak extrém körülmények között tesztelhetek. Decemberben elkértük két órára, egy remek téli vágtatásra, most meg itt ez az Opera... Amúgy változott egy kicsit, előnyére, ugyanis full nyitott Vance and Hines csövei letek, amitől határozottan megférfiasodott. Magyarul úgy szól, hogy az már magában közbotrányokozás.

Szóval ráültem. Emlékeztettem a decemberi találkozásunkra. Elmondtam, hogy mindig is szimpatikus volt nekem, és felhívtam a figyelmét, hogy milyen rettenet lenne szájraesni egy nyilvános főpróbán nem kevés ember előtt. Szemmel láthatóan megértette.

Elindult a második felvonás. Kicsit jópofiztunk a fellépőkkel, de egyre  jobban szűkült a gyomrom. Háromszor ellenőriztem, hogy megvan-e a kulcs, visszakapcsoltam-e a vészleállítót. A jelre egyszerre kellett beindítanunk a Harley-kat.

Aztán ment minden, mint a karikacsapás. Bementünk, köröztünk, Peti elhozta a lányt, megtapsoltak, aztán továbbálltunk. Végülis egyszerű volt. Persze a neheze csak ezután jött.

Negyedik

Meg kellett hajolnunk. Beállni a sorba a sok balettáncos közé bőrben-veszkóban és elegánsan meghajolni. Majdnem utolsóként, édes hármasban.

Hát nem ment. Valahogy kibaktattunk, lökdöstük egymást, hogy középre érjünk, de belőlem, amikor a színpad végéhez értünk, elfogyott a szufla. Esetlenül bólintottunk, aztán kivonultunk gyorsan. A közönség viszont kedves volt. Hatalmas tapsot kaptunk.

Epilógus

Többen kérték a próba után, hogy igyekezzünk szebben meghajolni. Bevallom, bár igyekeztünk, nem ment jobban az előadáson sem. Motoroztunk egy jót az Operában. Aki kíváncsi, még megnézheti a három balettet, benne három motorral. De a végétől ne várjon sokat: a meghajlás nem öreg rockereknek való.

Zoley

http://www.opera.hu/index.php?module=sajat/premierek

Fotó és telefon-video: Nánási Tamás/Zoley - a minőségért elnézést kérünk...

Ezek az írások is érdekelhetnek: