Valami legyen – hétfői interjú Hadnagy Józsival

Kihasználni a lehetőségeket

- A Kunmadár honlapján meghirdetett „Felszabadulás éve” rögtön egy elmaradt eseménnyel kezdődik. Elég rossz előjelnek tűnik…

- A felszabadulás éve egyelőre a gúzsbakötéssel kezdődik, de annál nagyobb lesz a katarzis!

- Ez komoly?

- Abszolút! A korlátozások ellenére tavaly is végig tudtuk csinálni az idényt a szabályoknak mindenben megfelelve. Most is az a célunk, hogy az embereket egyrészt ne hagyjuk egyedül, másrészt lássák: harcolunk azért, hogy az, amit szeretünk és 24 éve csinálunk, menjen. Április 17-én, ezt majdnem százszázalékos bizonyossággal állíthatom, kezdünk, végignyomjuk a szezont és még október 23-ára is tervezünk „Szabadságharc-futamot”. Most szombaton egy edzés maradt el, ez a bajnokságot egyáltalán nem érinti.

- Akkor tehát nem arról van szó, hogy az egész országra lassan, de biztosan rátelepedő kedvetlenség elérte a dragos társadalmat is?

- Egyáltalán nem. Rettentő nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy járványhelyzetben milyen körülmények között lehet versenyezni. A mezőny nagy része megértette, de a bürokratikus szabályokon már sokan elvéreztek. Nem történt semmi tragédia, tanulunk. Mindenben van egy lehetőség. A tavalyi év is marha sokat hozott: a versenyzők összetartása, a lehetőségek tudatosabb kihasználása soha nem látott méreteket öltött. Volt olyan verseny, ahol 15 csúcsjavítás volt, ami nem is csoda, hiszen mindenki minden rajthoz úgy ált oda, hogy lehet, ez az egyetlen esélye arra, hogy valóra váltsa a terveit.

- Sokáig küzdöttél azért, hogy az állam is belássa, mekkora idegenforgalmi, országimázs- és közösségépítő lehetőségeket rejt Kunmadár. Mennyire sikerült?

- Finoman szólva lenne még hova fejlődnünk az együttműködésben. Most, hogy a hazai motorsport végre nagy lökést kap a hajdúnánási MotoGP-pálya megépítésével, csak remélni tudom, hogy jut némi figyelem Kunmadarasra is. Mi továbbra is készen állunk arra, hogy a Hungarian Drag Arena adjon otthont egy Forma-1-es szintű, az összes autó- és motorkategóriát magába foglaló Európa-bajnokságnak, ezen dolgozunk továbbra is.

A benzin illata

- Már egyre többen tudják rólad, hogy finoman szólva kettős életet élsz: Dr. Hadnagy József tanszékvezető főiskolai docens gyakran bújik „a Hadnagyjózsi”, a dragversenyek szervezőjének és szpíkerének, a legjobb motoros találkozók műsorvezetőjének bőrébe – vagy éppen fordítva. Mit jelent egy egyetemi tanárnak a motorozás?

- Sajnos elég fiatalon elvesztettem édesapámat, de a hozzá kötődő emlékeim egy része is a motorokhoz kapcsolódik. A P 10-es Pannoniája ott állt a házunk verandáján, és én fölé hajolva megéreztem azt az illatot… Tudom, hogy elcsépelt dumának tűnik, hogy akit a benzingőz megcsapott, de nem, ez igaz! Ez tényleg fantasztikus érzés volt akkor egy kisgyereknek. Nem is ment a motor, csak a tanksapkán át jött a benzin illata, ráültem, megfogtam a markolatot, és éreztem, hogy ez valami eszméletlen jó érzés. Később az utcánkban lakó idősebb srácok vettek egy narancssárga Pannoniát. Szegény anyám nagyon féltett, ezért szabályosan kilógtam esténként a motort bámulni. Jó messzire eltoltuk az utcában, hogy meg ne hallják, de amikor berúgtuk és meghallottam a hangját, az az érzés egy életre elkapott. 12 évesen aztán a helyi párttitkár fiától 700 forintért megvettük életem első motorját, egy betekerős Komárt. Szegény anyámnak addig rágtam a fülét, hogy belement, én meg vasat pakoltam, meg a földeken dolgoztam, hogy összejöjjön rá a pénz. Aztán jöttek a Verchovinák, Rigák, egy kaliforniai Jawa, ETZ-k – mindent végigjártunk. Akkoriban, amikor a vas-műszaki bolt kirakatában látott MK-27-es és Europa Star magnók, meg a Jawa-k és ETZ-k voltak a királyok, bár mondták, mégsem tudtam elképzelni, hogy nyugaton más is van. Jó, néha megcsodáltuk egy-egy Tisza-tóra leguruló német motorját, de egészen addig, amíg ki nem mentünk és az első motort be nem hoztuk, mégsem tudtuk milyenek is ezek.

Srácok elekromos pórázon

- Lehet, hogy csak az én vesszőparipám ez, de mintha a mai kölyköket nem ragadná el ennyire a benzingőz.

- A videójátékok sajnos mindenben beszűkítik a srácok mozgásterét, szabályosan elektromos pórázra kötik őket. Én mindig is elleneztem a virtuális dolgokat, az e-sportot például különösen, hiszen minek menne ki a jó meleg szobából motorozni, amikor a székében ülve is lehet Moto GP-bajnok. Ezt a kényelmet már nehezen lépik át, hogy megnézzék, milyen ez a valóságban. Ugyanakkor, hála Istennek nagyon sok fiatalt látok Kunmadáron. Nem annyit, mint amennyit szeretnék, de például épp nemrég találkoztam egy kissráccal, talán 9 éves, és idén tök ugyanolyan fényezésű pocket bike-kal indul majd, mint az apja. Tavaly járt először Kunmadáron, kezdetben félt egy kicsit, de aztán le se lehetett vakarni a pálya széléről, és már a pályáról sem. Szóval akad azért utánpótlás. Az biztos, hogy ha a srácok közel tudnak menni, akkor érzik meg mindazt, amit a motorozás adni tud. És most nemcsak a szabadságról, meg a hasonló, kicsit elcsépelt fogalmakról beszélek. Nagyon jó, hogy a motorozásnak már nagyon sokféle kultúrája van, nemcsak gyorsasági- hobo-, motorostalálkozós-, rocker-, de már például dragos is. Azon túl, hogy mindennek a középpontjában a motor áll, ezek a különböző kultúrák sokkal differenciáltabb képet festenek a magyar motoros életről. Csak így, ezeken keresztül lehet közelebb vinni a motorozást a srácokhoz, enélkül nem fog menni. A saját gyerekeimet például nem tudtam nem a motorozás hatása alá vonni, pedig nem dolgoztam rajta különösebben. Épp a múlt héten tárgyalták, hogy ki mennyit tudna összedobni egy motorra, mert kéne venni egyet közösen.

Teljes gőzzel

- Apropó, család. Hogy tudják elviselni ezt az iszonyatos pörgést?

- Nem tagadom, nagyon nehéz velem élni. Hálás vagyok nekik, amiért segítenek. Bontakozó értelemmel bíró ember voltam, amikor azt mondtam: én nem az az ember leszek, akivel történnek a dolgok, hanem az, aki történteti a dolgokat. Sok olyan dolgot láttam már akkor, amit sokkal jobban lehetne csinálni. Viszont, ha valamit meg tudok csinálni, akkor azt csak teljes erőbedobással lehet. Ez így van az egyetemen, a romatelepen a felzárkóztatási programban, amikor megfogom a mikrofont, és akkor is, amikor szervezem a versenyeket. Ez nagyon nehéz a környezetemnek. Sok áldozattal jár, ritkán látnak, amikor hazamegyek, már tökfáradt vagyok, máskor pörgök, akkor jön, hogy „adj ebből a pörgésből nekünk is”, szóval nem egyszerű. Nagyon jó családom van, hálás vagyok nekik.

„Tanár vagyok, cseszd meg!”

- Beszéltünk már a minimum kettős életedről: hányan tudnak erről az egyetemen és hányan a motoros társasdalomban?

- Jobbára fele-fele az arány. Talán az egyetemen kicsit többen tudják, mint a rendezvényeken, vagy a pálya szélén. Ez logikus is, hiszen egy motoros rendezvényen nem igazán kell beszélni a diplomákról. Ez leginkább úgy történik, hogy odajön valaki, és megkérdezi: te hogy tudsz ennyit beszélni? Erre mondom, hogy cseszd meg, tanár vagyok, csak tudnom kell beszélni! Nekem nagyon fontos a szociálpedagógia ügye, ezért az is előfordul, hogy ha van valami aktualitás, akkor beleszövöm a mondandómba, hogy egyes iskolában, vagy óvodában éppen mi történt. Aztán nézem azt az öt-tízezer embert, és látom, hogy van, aki értetlenül ráncolja a szemöldökét, és van, aki mosolyog, mert érti. Hasonló a helyzet az egyetemen is: soha nem titkoltam, de azért ez egy másik élet. Oda nincs értelme ezt bevinni, mert nem értenék. Egészen más dolog ezreknek beszélni egy rendezvényen és más nyolcvannak egy előadáson, pláne tizenötnek egy szemináriumon. Ugyanakkor sokan megállítanak a folyosón, hogy „láttalak a tévében, ez tényleg te vagy?” Szerencsére az idő múlásával inspirálóan keveredett össze ez a két része az életemnek. Nem okoskodom, vagy nagyképűsködöm, ha valami információt elmondok egy előadáson a motorozásról, hanem úgy gondolom, hogy az a hallgatók hasznára válik. Csoportmunka és közösségépítés a szakterületem, ezért nagyon jó, hogy megtapasztaltam, hogy lehet tízezer emberrel együtt lélegezni és milyen az, amikor amit mondasz, annak súlya van.

Sirok visszatér

- A 2008-as válság előtt nem volt olyan nyári hétvége, amelyre ne esett volna két-három motoros találkozó, ma ez sajnos nagyon nem így van, és nem csak a pandémia miatt. A felszabadulással kezdtük, fejezzük is be azzal: lesz-e vajon felszabadulás ezen a területen, újraéled-e a nagy klasszikus találkozók világa?

- Azt kell mondanom, hogy nem. Azzal, hogy fejlődik a világ, sok minden megváltozott. Néhányunkon kívül már nem sokan kapják fel a fejüket, ha az utcán elmegy egy 1000RR. Természetes lett, hogy van BMW, Kawasaki, Honda, meg Yamaha, a gyártóknak egyre nehezebb felkelteni a figyelmet egy-egy új modell iránt. Ugyanez a helyzet a találkozókkal is. Régebben, amíg feltettél egy színpadot és tíz zenekart összeszerveztél, addig valóban volt hétvégente három rendezvény. Az emberek viszont már azt is nézik, hogy mi az a plusz, amit még kapnak a pénzükért. Lesz rakétaautó, tényleg lesz Tankcsapda, jó lesz a büfé? Ezeket az extrákat nem mindegyik szervező tudja biztosítani. Ráadásnak itt a Covid. Mert azért volt az utóbbi időben némi éledezés. Megerősödtek azok, akik strandra, szabadidőparkba szerveztek bulit, extrákat tudtak adni, de aztán a Covid mindenkinek nagyon betett. Most szinte lehetetlen a szervezés, amíg nem tisztul ki a kép, nézd csak meg, nem lesz Balaton Sound és Volt Fesztivál sem. Farkas Gabival beszéltem nemrég, abban biztos vagyok, hogy Sirok, ha nem is idén, de lesz. Abban is nagyon bízom, hogy a Devils nagy klasszikus találkozója is visszatér hamarosan. A hőskor ugyan már nem jön többet vissza, de most talán az a legfontosabb, hogy valami legyen. Ez lehet az újraépítkezés alapja. Ha az emberek elfogadják, hogy nem baj, hogy nem csilivili, nem baj, ha nincs nyolc csúcszenekar, csak öt, de van, akkor még nagyon jó dolgok várnak ránk.

Képek: Széles Út archív, Facebook