by SzelesÚt 2008. szept 11.

Új vizeken

A hétvégén már második alkalommal látogat idén Amerikába a MotoGP. Most azonban nem csak a királykategória, hanem mindhárom géposztály...

A hétvégén már második alkalommal látogat idén Amerikába a MotoGP. Most azonban nem csak a királykategória, hanem mindhárom géposztály versenyzői részt vesznek az idén debütáló indianapolisi aszfaltcsíkon rendezendő versenyen.

A pálya teljesen új, azonban jellegzetes formáját megőrizte a Forma 1-ből. Ennek ellenére új kanyarkombináció került a pályarajzba, illetve egy abszolúte új aszfaltot is kapott a ring. A pályán megváltozott a haladási irány, eltűnt a híres parabolika, helyére egy sokkal rövidebb nyújtott balos kanyart iktattak be, melyet egy jobb-balos kanyarkombináció követ.

A pálya egyébként 4186 m hosszú és tíz bal, valamint hat jobb kanyar tarkítja. Motorerőt és technikás versenyzőt egyaránt igényel az indianapolisi ring, hiszen az egyes kanyarkombinációk mellé az igen hosszú célegyenes és egy, az aszfaltcsík középső részén található egyenes tarkít. A kanyarok is inkább gyorsak, talán a pálya első felén található kanyarkombináció nehezíti majd meg leginkább a versenyzők életét, főképp a rajtot követően.

Hétvégi menetrend:

Péntek (2008. Szeptember 12.)

14:30 - 15:15 (125 ccm) 1. szabadedzés
15:30 - 17:00 (MotoGP) 1. szabadedzés 
17:15 - 18:30 (250 ccm) 1. szabadedzés

19:10 - 19:40 (125 ccm) 1. időmérő
19:55 - 20:55 (MotoGP) 2. szabadedzés
21:10 - 21:55 (250 ccm) 1. időmérő

Szombat (2008. Szeptember 13.)

14:45 - 15:45 (125 ccm) 1. szabadedzés
16:00 - 17:00 (MotoGP) 3. szabadedzés
17:15 - 18:15 (250 ccm) 2. szabadedzés

19:10 - 19:40 (125 ccm) 2. időmérő
19:55 - 20:55 (MotoGP) Időmérő
21:10 - 21:55 (250 ccm) 2. időmérő

Vasárnap (2008. Szeptember 14.)

14:40 - 15:00 (125 ccm) Warm Up
15:10 - 15:30 (250 ccm) Warm Up
15:40 - 16:05 (MotoGP) Warm UP

18:00 (125 ccm) Futam
19:15 (250 ccm) Futam
21:00 (MotoGP) Futam

mogotphirek.hu

Ezek az írások is érdekelhetnek: