by - Szelesut - 2021. márc 18.

Négyen is cserbenhagyták haldokló társukat

Karambolozó társukat az erdőben hagyva elmenekült a helyszínről négy terepmotoros a Nógrád megyei Bárna külterületén tavaly májusban. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 50, egy 51, egy 41 és egy 44 éves salgótarjáni lakos ellen.

A gyanúsítottak és 45 éves ismerősük 2020. május 24-én 16 óra 10 perc körül Bárna külterületén, egy erdei úton közlekedtek motorkerékpárral - írja a police.hu. A 45 éves motoros az emelkedős útszakasz végén frontálisan ütközött egy vele szemben közlekedő quaddal. A négy motorkerékpáros ezután a baleset helyszínéről elhajtott anélkül, hogy a sérült társuknak és a másik jármű vezetőjének segítségüket felajánlották volna, illetve a mentőegység helyszínre történő irányításában segítséget nyújtottak volna. A baleset következtében a 45 éves motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A vizsgálat most lezárult, az iratokat az illetékes ügyészségnek megküldték.

Ezek az írások is érdekelhetnek: