by SzelesÚt 2011. aug 13.

Motoros rendőr - újabb vizsgálat

Folytatódik a jogi hercerurca a tavaly elhunyt motoros rendőr ügyében: a Fejér Megyei Bíróság szerint újra kell vizsgálnia Telegdi Zsolt (+33) halálának ügyét a rendőrségnek.

A Blikk értesülése szerint a testület hatályon kívül helyezte azt a végzést, amelyben – egy szakértői véleményre alapozva – megállapították, hogy Telegdi balesete a kopott gumik, az alacsony levegőnyomás, valamint a relatív gyorshajtás miatt is bekövetkezhetett.

A bíróság szerint a szakértői vélemény nem alapos, hiányos és önmagának is ellentmond, ezért az új eljárásban új szakértőt is ki kell rendelni.

A rendőr tavaly augusztus 16-án halt meg, miután az M1-es autópályán Tata és Tatabánya között motorja megcsúszott a vizes aszfalton. Az ügyben Telegdi elöljárói ellen vádat emelt a katonai ügyészség. Mivel a fiatal rendőr két gyermeket hagyott hátra, a család kártérítést kért a rendőrségtől, ők viszont csak 1,2 millió forintot ajánlottak peren kívül, mert szerintük Telegdi is hibás lehetett a balesetben. Az új szakértői vizsgálat remélhetőleg egyértelművé tudja tenni a rendőrség felelősségének mértékét, amely megalapozza a jogos kártérítési igényt.

Ezek az írások is érdekelhetnek:
Tavaszváró börze

Tavaszváró börze

by SzelesÚtfebr 13

Bitti megsérült

Bitti megsérült

by SzelesÚtfebr 13