by -sportos- 2021. jún 15.

Kovács Bálint: Le Mans teljesítve, jöhet Bol d’Or!

Nem akármilyen körülmények között teljesült a H-Moto Team 19 éves motorosának álma a legendás 24 órás vb-futamon Le Mans-ban. Az Endurance-világbajnokság múlt hétvégi futamán a Wojcik Racing Team versenyzőjeként Kovács Bálint teljesítette a versenyt, ráadásul úgy, hogy a csapat legjobbja, a kétszeres Superstock 1000 FIM-kupa győztes, Sylvian Barrier már az első körben balesetet szenvedett.

A magyar versenyző a lengyel Artur Wielebskivel teljesítette a távot úgy, hogy a párosuk összetettben a 29., míg kategóriájukban, az EWC-ben a pontszerző 10. helyen zárt. A Wojcik Racing Team csapatfőnöke a magyar motoros mostani teljesítményét látva kijelentette, Kovács Bálint ott lesz a szeptemberi 24 órás vb-futamon, Bol d’Or-ban.

„Azt hiszem, ha itt kezdődik a fáradtság, akkor az brutális érzés, mert így még életemben nem éreztem magam. Sylvian sérülését követően hirtelen az sem volt biztos, hogy folytatni tudjuk, ám végül sikerült befejeznünk a versenyt, ami önmagában hatalmas eredmény. Nagyon profi stáb dolgozott mögöttünk és értünk, akik nemcsak technikailag biztosítottak számunkra mindent, hanem a lelket is tartották bennünk akkor, amikor úgy tűnt, elfogyott az erőnk. A legnagyobb gondot a nyakam jelentette, nem egy olyan eset volt, hogy teljesítve az előírt időt kiálltam a depóba, és amikor leszálltam a motorról meg sem tudtam mozdítani a fejem a nyakam merevsége miatt. Artur az éjszaka nagyon kiborult, és volt egy olyan időszak, amikor már azon tanakodott a csapatvezetés, hogy adjuk fel a versenyt. Ám végül úgy döntöttünk, tartunk egy háromórás pihenőt, mert ha teljesítjük a viadal 75 százalékát, akkor a teljes versenyt is teljesítjük és értékelnek bennünket” – fogalmazott Kovács Bálint

Kovács Bálint idén a Spanyol Superbike bajnokságban versenyez, ahol két versenyhétvégét követően összetettben az első helyen áll az Open 1000-es kategóriában.

Ezek az írások is érdekelhetnek: