Imádok mindent, amit vezetni kell – Hétfői interjú Erdős Csabával

- Hogy őszinte legyek, nem hittem, hogy ezekben a lezárt időkben is ilyen nehéz lesz téged utolérni…

- Sajnos a járványhelyzetre tekintettel egyelőre nem lehet rendezvényeket tartani, de készülni, gyakorolni mindig kell. Műhelyépítésben is vagyok, elég lassan halad, de muszáj. A filmipar alapjában véve áll, de van pár külföldi mozi, ezek egy részének az előkészítése zajlik, más részük már forog is, úgyhogy hál’ Istennek, akad azért munkám.

- Milyen filmekben dolgozol, ha nem titok?

- De sajnos titok. Olyan szerződést írtam alá, mint még soha, még a produkción belül sem mondhatjuk ki a film címét… Két hollywoodi produkció, nagy filmek, de egyelőre semmit sem mondhatok róluk. Különleges épített járműveket vezetek bennük, legyen elég ennyi. Komoly feladatok, nagyon élvezem.

- Sok nagy sztárral dolgoztál már együtt. Még mindig Jean Reno a kedvenced?

 - Továbbra is ő a favorit. Régeben is kedveltem, de nagyon jó volt vele együtt dolgozni a La Rafle-ban (Razzia). A Vörös veréb-ben Jennifer Lawrence-szel a hátam mögött motoroztam, és néhány éve forgattam Milla Yovovich-csal is a The Rookies című kínai akciófilmben, nagyon komoly autós-motoros jeleneteket csináltunk, azt is nagyon élveztem.

- Autós, motoros és gyalogos kaszkadőr is vagy. Melyik felkérésnek örülsz jobban?

- Mind a hármat nagyon szeretem. Imádok mindent, amit vezetni kell, legyen az motor, autó, quad, motorcsónak vagy bármi – ez az igazi specialitásom. A gyalogos szerepkörben általában megvernek, felrobbantanak, lelőnek, felgyújtanak – abban is van kihívás, ami azt illeti. Leginkább azt a kettősséget élvezem, hogy hétköznap a forgatásokon el kell esnem a motorral, akár többször is odaverni magam egy-egy jelenet során, a hétvégén, a bemutatókon pedig éppen a biztonságé a főszerep, azaz pont fordítva, talpon kell maradnom. Nagyon sokat kell gyakorolni, hogy minden flottul menjen. Tavaly például – azaz tavalyi év nem is volt… szóval tavalyelőtt Horvátországban forgattam egy angol akciófilm-sorozatban, ahol nem egy egyszerű esés volt a feladatom. Befordult elém egy Mercedes, és mielőtt átesem rajta, vészfékezést imitálva, első keréken kellett gurulni a kocsiig. Az autón sem lehetett csak úgy átesni: nem lehetett túl messzire érkezni, mert akkor kiesem a képből. De túl közelre sem eshettem, mert az autó onnan még csikorgó kerekekkel kitolatott. Elég nagy munka volt fejben összerakni.

- Ezt viszont a felvétel előtt nincs mód begyakorolni, ugye?

- Az esést nem tudod előtte próbálni. A gurulást, a tempót, a fékezési pontokat meg lehet nézni, de az esést élesben kell bemutatni, max. egy tartalékmotor van. A filmekben ráadásul minden esést mindjárt kétszer kell megcsinálni a különböző kameraállások miatt, tehát odavered magad, fáj, de megcsinálod minimum még egyszer.

- Elég nagy bizalmi kérdés ez az autót vezető kaszkadőr-társadat illetően.

- Persze, de természetesen bízunk egymásban, hiszen egy forgatáson mindenki profi. Csak hivatásos kaszkadőr vezethet, ha például van egy üldözéses jelenet, a filmben látható „forgalomban” közlekedő autót is mind kaszkadőr vezeti – a Vörös verébben például 70 ilyen autó volt egyszerre. Mindenki a saját feladatára koncentrál, én sem attól rettegek, hogy elüt a kollégám, hiszen ő is profin teszi a dolgát.

- Ha jól számolom, idén 25 éve, hogy elkezdted a motoros show-kat.

- ’96-ban már volt motoros bemutatóm, igen… Igaz, az első fellépésem a 80-as években volt. Krosszozással kezdtem, Kökényesi Gyuri volt a mesterem, aki sajnos már nincs közöttünk. Minden évben tartottunk a Hősök terén a közlekedésbiztonsági napok alkalmából kaszkadőr-bemutatót. Az öreg Kökény tíz autót ugrott át bekötött szemmel - mi is ugrattunk, de mi persze úgy, hogy láttunk. Volt mindenkinek saját mutatványa is, én már hátrafelé motorozgattam, egykerekezgettem, de az igazi streetfighter showk valóban 1996-ban kezdődtek.

- A stunt-versenyzést is akkoriban kezdted?

-1998-ban meghívtak Csehországba egy nemzetközi dragbike-versenyre, ami mellett volt egy egykerekezési bajnokság is. Mind a kettőt sikerült megnyerni, és ezekkel párhuzamosan rendeztek ugyanott egy streetfighter-versenyt is. Én az egészről semmit se tudtam még, csak egykerekezgettem egy 1100-es GSXR-rel – mondjuk már több személlyel, meg elengedett kézzel. Mindenesetre elindultam és második lettem. Arra gondoltam, hogy ha ezzel a szinte semmi tudással ilyen jól végeztem, érdemes lenne gyakorolnom, és akkor elkezdtem tanulni ezt a sportágat. Aztán sorra jöttek a hazai és nemzetközi versenyek és szerencsére a sikerek is. Emellett persze mentek a bemutatók is, nem is olyan rég számoltam össze: az elmúlt 25 évben több mint 1200 fellépésünk volt.

- Elég különlegesek, hiszen általában többen nyomjátok egyszerre a show-t és mindig van benne valami blikkfang.

- Igen, talán ezért is vagyunk Európában, sőt Ázsiában is az egyik legkeresettebb csapat. Általában sokszemélyes mutatványokat csinálok. Mindig van két fix ember mellettem, akik különböző pózokban helyezkednek el a motorokon, a quadon, a különböző járgányokon, és a közönségből is szoktam önként jelentkező lányokat kiválasztani, kettőt-hármat, így vannak hatszemélyes mutatványaim is. Rajtam kívül senki nem csinál négy-öt-hatszemélyes mutatványokat – a kaszkadőr-elemek és gegek mellett ez lett az idők során a védjegyem.

- Meg az is, hogy ha esik, ha fúj, ti nyomjátok. Mint pár éve Alsóörsön.

- Igen, amíg néző van, mi nyomjuk. Így volt akkor is, amikor egy olyan felhőszakadásba csöppentünk, hogy a műsorvezető közölte, hogy sajnos a körülményekre való tekintettel a bemutató elmarad. De kint állt pár ember, én pedig fogtam a mikrofont és közöltem, hogy amíg egy ember itt áll az esőben, addig mi motorozni fogunk. Persze mindenki mosolygott, hogy hogy meg mint, de azért megcsináltuk. Volt jó pár vizes fellépésünk az ezerkétszázból, látni kell az arcokat, amikor esőben négy emberrel gurulok első keréken... Alsóörsön az lett a vége, hogy elkezdtünk őrjöngeni, aztán mindenki kijött az esőbe nézni a bemutatót, nagy siker volt. Persze megvannak a technikák a vizes útra is, sokkal több a csúszás, viszont annál nehezebb kontrollálni, bele kell számolni mindent.

- Úgy hírlik, nagyon korán kezdtél motorozni, korábban, mint ahogy papírod lehetett róla.

- 11 évesen már saját kismotorom volt, de hát annyi idősen nem lehet még jogosítványa az embernek, még a „lóhajtó papírt”, vagyis a segédmotor-jogsit is csak 14 évesen lehetett megszerezni. 14 évesen aztán levizsgáztam kismotorra, de 13 éves koromban már egy Trophy MZ-ből épített krosszmotorom volt. Aztán szerencsére utolértem magam. A motorozástól nem nagyon lehetett engem eltéríteni. Édesanyám, aki egyáltalán nem pártolta ezt az ötletet, úgy tudta meg, hogy motorom van, hogy egyszer váratlanul elment egy szülőire. Soha nem járt azelőtt, jó tanuló voltam, nem volt velem baj, de akkor egyszer elment. És ott mondta neki az osztályfőnököm, hogy tudja-e, hogy én motorral járok iskolába. Ötödikes voltam, egy Riga 12-esem volt, és ugyan kábé 150 méterre laktunk a sulitól, de hát én persze azzal jártam be, hogy mindenki lássa. Anyám finoman szólva nem volt boldog, amikor ez kiderült, így aztán többet nem jártam iskolába motorral, a Riga meg átkerült a barátomhoz, hogy ne legyen szem előtt.

- Mész még utcán motorral?

- Itthon nagyon ritkán. Furán hangzik, de vigyáznom kell magamra és félek, hogy elütnek. Nagyon sokat változott a közlekedés, mindenre nagyon kell figyelni. Negyvennégy éve motorozom, akkor, amikor elkezdtem, nem volt autó az utcán, illetve a motorok mind gyorsabbak voltak, mint az autók. Ma már nagyon sok olyan kocsi van, ami a 600-as sportgépeket is képes legyorsulni és a sofőrjeik próbálkoznak is ezzel előszeretettel. Nagyon sokan vannak az utcán, a magyar utak sem a jó minőségükről híresek. Két dolgot szoktam mondani a motoros barátaimnak: az egyik, a leglényegesebb, hogy sisak nélkül még a garázsba se! A másik, hogy ha kimész az utcára motorral, mindenre kell számítanod és mindenhonnan. Persze néha, ha jó idő van, és elintéznivalóm van a belvárosban, akkor bemerészkedem. Emellett, amikor csak az időm engedi, Horvátországba megyek lazítani, ilyenkor mindig viszek motort, amivel lassú tempóban körbejárom a környéket, nézelődöm, kirándulgatok. Jelenleg ennyi. Ha majd megöregszem, biztos újra motorozom majd utcán, túrázni nagy kedvem lenne, de erre most nincs időm. Motorozom így is, a teleket végig szoktam krosszozni, endúrózni, tavasztól meg gyakorolok , és ott vannak a fellépések.

- Ott lesznek – reméljük. Mert nemcsak a COVID miatt, de ahogy fogytak a motorostalálkozók, úgy csappan meg a stunt-bemutatók száma is az utóbbi időben. Hogy állunk az utánpótlással?

- A régiek közül mára gyakorlatilag egyedül maradtam. Azokból az időkből Mókus dolgozik még, aki ugyan régen kezdte, de fiatalabb nálam. Nagyon sokan abbahagyták, mást csinálnak. Érdekes kérdés, hogy mi van a fiatalokkal. A mai srácok szédületesen ügyesek, szinte a fizika törvényeivel dacoló mutatványokat hoznak, de – tisztelet a kivételnek - valahogy mégis nehezen tudják hosszabb időre lekötni a közönséget, nem tudnak igazi show-t csinálni. Szédületesen látványos mutatványok vannak, de tíz perc után mennek el a nézők. A stuntrider versenyek szabályai sokat változtak az évek alatt, a gyakorlatok iszonyúan profik, de a közönség szórakoztatása már nem ér pontot, ezért érdekes kérdés, hogy mi lesz a bemutatók jövője. Az én korosztályom, akikkel együtt kezdtük ezt az egészet, Farias, Kevin Carmichael, Craig Jones, Chris Pfeiffer és a többiek, vagyis az első generáció még teljesen másképp csinálta ezt az egészet. Más trükköket tanultunk, teljesen más dimenzió volt a miénk.

- Remélhetően idén már visszatér az élet a régi kerékvágásba. Meddig akarod még nyomni a fellépéseket?

Amikor Kevin Carmichael nemrég megkérdezte, meddig akarom még csinálni, azt mondtam neki, még egy tíz évet biztos! Nagyon röhögött. Sajnos ő már egy sérülést követően visszavonult, de én még tényleg nem gondolok erre. Igaz, nem vagyok már 20 éves, most olyan 25-nek érzem magamJ. Nagyon készülök rá, hogy végre visszakapjuk az életünket és beinduljanak a rendezvények. Rajtam nem múlik, gőzerővel készülök, egy új nagy autós számot készítek éppen elő, továbbra is arra készülök, hogy évről évre egyre színvonalasabb műsorral álljak a közönség elé. És hát szeretem átadni a tudásomat is: idén is megy majd az egykerék-iskola: építettem egy olyan segédszerkezetet, amelyik minden motorra feltehető, így már saját géppel is lehet gyakorolni. Autós-quados képzést is tervezek idén, ahol biztonságos körülmények között lehet kétkerékre állítani a kocsikat, és persze, folytatom a kaszkadőr-vizsgára történő felkészítéseket is.

Képek: Erdős Csaba/Facebook