by - börzseyz - 2021. máj 10.

Alapvetően társas lény vagyok - Beszélgetés Szilágyi László Bigyóval

Gyerekként kezdett motorozni, zenélni és sportolni, és ez a három szenvedély máig meghatározza az életét. Szilágyi László Bigyó a Republic alapító tagja volt, ma a legjobb motoros rockbanda, a Nemcsak Berry dobosa, a Geronimo MC tagja, emellett szakmáját szerető tornatanár. Született optimista: azon kevesek egyike, akik még a pandémia okozta bezártság sem tört meg. Ő az az ember, akivel egyszerűen jó beszélgetni.

Alkotói szabadság után

- Csaknem egy év szünet után végre újra kinyílik az ország: hogy vagy, hogy vagytok?

- Az alkotói szabadságról végre visszatérünk a rendes kerékvágásba, újra élőben tanítok az iskolában, a zenekarral meg éppen pénteken próbáltunk a vasárnapi online stream-koncertre. A budakeszi művházban a magyar rock’and roll és rockabilly élet zenekaraival léptünk fel online. Ez volt a harmadik ilyen koncert. Mindig más a téma, most a rock’ and roll. Előtte külföldi motoros rockok voltak terítéken, azelőtt meg saját dalokból adtunk koncertet.

 (Ha valaki esetleg lemaradt a vasárnapi koncertről, itt megtekintheti: https://fb.watch/5oJLnMbc7t/, https://www.facebook.com/112772387305270/videos/375428506896721). Sokat próbáltunk a pandémia idején, felvettünk pár saját dalt és feldolgozásokkal is bővült a repertoárunk.  Sajnos a nagy születésnapi bulink elmaradt – tavaly volt húszéves a Nemcsak Berry zenekar -, de játszottunk pár bulit, márciusban, utána nyáron még vagy négy-ötöt kisebb motoros partikon, úgyhogy így mindegyik egy kis születésnapi bulinak neveztük ki. Húsz év azért nem semmi, akkor még ugyan fiatalabbak voltunk, könnyebek is kicsit valamivel, de ma már, mint a jó bor, kicsit érettebbek lettünk.

- Idén mik a kilátások?

- Optimista vagyok, bár eddig talán hat-hét bulink van. Június 16-án kezdünk, ott leszünk az Ipolyfeszten, Vulcan Riders-nél,  Győrújbaráton szeptemberben, és persze lesz néhány kisebb motoros party is a nyáron. Jönnek azért a folyamatosan a megkeresések, nem küzdünk értük kézzel-lábbal, de persze mindegyiknek nagyon örülünk. Amikor nincs épp koncert, lehet menni motorozni és ez jó.

Elméletek nem tankönyv-ízűen

- Végre itt a jó idő is… Térjünk vissza egy kicsit a „hivatalos” szakmádhoz, a tanításhoz, hiszen nemcsak a koncertek, de az élő tornaórák is szüneteltek. Mióta is?

- Gyakorlatilag egy éve tart ez. Szeptember-októberben volt tényleges tanítás, aztán november 10-től megint digitális oktatás folyt. Azért is mondtam az elején, hogy alkotói szabadságon voltam, mert ezt én tényleg annak tekintettem. Nagyon sok olyan dologgal tudtam foglalkozni, amire eddig nem jutott idő: testnevelés-elmélettel, edzéselmélettel, sporttörténettel, sportágismerettel, szabályokkal. Ezekből állítottam össze anyagokat. Tudod, amit eddig a tesióra elején gyorsan elhadartam, azt most alaposan át tudtuk venni a gyerekekkel. Ismerik a labdajáték-szabályokat, tudják, hogy néz ki egy rendes bemelegítés. Próbáltam tudományos alapokra helyezni az ismereteiket, persze nem túl komolyan, tankönyv-ízűen: tesiből mégiscsak hülyén nézne ki egy tankönyv.

- Mire számítasz, milyen állapotban lesznek a gyerekek?

- Az utóbbi időben a körülmények hatására nagyon kreatív lettem: az okoskarkötő, okosóra, telefonos alkalmazások satöbbi használatával gyakorlati feladatokat adtam a srácoknak. Hetente minden digitális tornaórán kapták feladatul, hogy mérjék le és küldjék be, hogy mennyit futottak, bicikliztek stb. Az értékelésből kiderült, hogy igenis van mozgásigényük a gyerekeknek és, ha nem is könnyen, de lehet őket motiválni. Egyszóval nekem több mint 30 év tanítás után jól jött, hogy újra ki tudtam dolgozni új terveket, és nemcsak rutinból nyomtam le az anyagot az órán. A gyerekeknek persze ez nem volt kellemes állapot. Kilencedikes osztályom van, ők gyakorlatilag a nyolcadikat is „levelezőn” végezték, és a kilencediket is épp, hogy elkezdték, megint digitálisan folytatták. Nekik nagyon nem könnyű, de hát sajnos a pandémia miatt muszáj volt ezt valahogy megoldani.

BKV-bérlettel csajozni...

- Jársz motorral tanítani?

- Szoktam, persze. Most, hogy jön a jó idő, biztosan megint megyek majd.

- Mit szólnak hozzá a diákjaid?

- Tudják, hogy motorozom. Sőt, régebben nem egy MC-ben találkoztam volt diákjaimmal. Nem állítom, hogy az én hatásomra választották ezt az életformát, nyilván volt hozzá némi affinitásuk, de csak látták, hogy én is motorozgatok, és hát tanárként azért nem árt, ha a te személyiséged is ad egy kis mintát.

- Sokan úgy látják, hogy fogy az utánpótlás, a motorozás nem nagyon érdekli a gyerekeket, még az autós jogsi sem akkora kitűzött cél, mint régebben volt.

- Csinálják azért, nálunk az iskolában van tanfolyam, jogosítványt azért csak szereznek. Azt szoktam mondani, hogy BKV-bérlettel nehéz csajozni…

Fejlődő klubélet

- Te a motoros életnek a szigorúbb, keményebb szabályok közötti formáját választottad: a Geronimo MC tagja vagy.

Igen, a Northblock Chapter teljes jogú tagja vagyok. Mindig is vonzott a klubélet, még egy másik klubban kezdtem, ahol, emlékszem, én voltam a leghíresebb supporter. Csodálkoztak is, hogy még csak most lettél supporter, aztán máris szerepelsz a tévében – merthogy éppen a Széles Útnak nyilatkoztam Pilismaróton. Nagyon szépen fejlődnek egyébként a motoros baráti körök és a klubélet, mindenütt csak növekedésről tudok beszámolni.

- Tényleg? Azt hittem, már kiöregszünk belőle.

- Nem. Egyre több chapter alakul és vannak fiatalok is.

- A full member tagságig gondolom végigjártad a szamárlétrát. Ugyanúgy kell haladnia egy ismert rockzenésznek, mint más földi halandónak?

- Persze, nincs külön elbánás, ugyanúgy dolgozni kell. A Geronimónál meg főleg nincs, ott teljesíteni kell.

- És így lettél Harley-s is.

- Igen, lassan öt éve vettem. Régi vágyam volt, és nálunk az a szabály, hogy full member csak Harley Davidsonnal lehet valaki. Egy Hondáról nyergeltem át. Duplán örülök, mert ma már egyre nehezebb beszerezni Harley-t. Biztos hallottál az új dolgokról…

- A januárban bevezetett szabályok miatt most tényleg gyakorlatilag lehetetlen Amerikából behozott motort forgalomba helyezni…

- Agyrém. Gondolom, a szürke importot akarják visszaszorítani, csak hát ez megöli a romantikát azokban a fiatalokban, akik nem tudnak rögtön egy zsír új motort kihozni a szalonból. Pedig egy legendát beszerezni, az nagy dolog. Ráadásul most majd öregedik a járműpark is.

Közösséghez tartozni

- Lehet, hogy legközelebb már úgyis elektromos motorra kell ülnünk.

- Ahogy olvasom, ez az elektromos projekt most a Harley-nál parkolópályára került, inkább az endúrós vonal, a Pan America került előtérbe. A villanymotor azért egész más. Biztos, hogy trendi, de én például még régivágású fiatalember vagyok, úgyhogy azért számomra a benzingőz az benzingőz.

- Ami téged mikor csapott meg?

- Teljesen sablonos sztori: jártunk le vidékre , Dezső bátyámnál meg a fészerben ott állt a T5-ös Pannonia, amivel ő télen-nyáron motorozott. Az öcsémmel alig vártuk ezeket a kirándulásokat, szaladtunk hátra a fészerbe, hogy fölülhessünk rá. Aztán utána a nyári munkákból szerzett pénzemet édesapám kiegészítette és így lett egy Verchovina 5-ösöm. Nagybátyám tolta ki a tyúkólból, emlékszem, volt rajta kb. egy centiméter guanó azt lepattintottam, rendbe szedtük, aztán azzal mentem. Később aztán lett egy zsír új Verchovinám is, aztán jöttek a nagymotorok. Ezután jó darabig nem motoroztam, tanulmányok, sport, családalapítás volt napirenden. De aztán megint elkapott a gépszíj. Felnevelsz három gyereket, elindítod őket az úton, aztán rájössz, hogy valami még hiányzik, ami régen megvolt: ez volt a motorozás.

- A család hogy viszonyult az újra fellángoló szenvedélyedhez?

- Nagyon megértő párom van ebből a szempontból. Ő csak azt látta, hogy a kis zenész bőrmellényemen – amit egy nagyon jó barátomtól kaptam annak idején – lett először egy, majd még egy felvarró, aztán a hátára is került valami. Akkor kezdett el érdeklődni, én meg elmagyaráztam neki, hogy ez nem a brutális tévésorozat, hanem egy valódi közösség. Tudod, kissrácként az utcán, a sportban, a zenekarban, mindig volt egy bandád, ahova jó tartozni. Alapvetően társas lény vagyok, nekem ez nagyon kell. Ilyen a zenekar is, húsz éve szinte ugyanazokkal a barátokkal zenélek. A meglett férfiember már állandó értékek szerint él.

- A gyerekek közül motorozik valaki?

- Nem, de utasként többször jöttek velem. Emlékszem, egyszer vittem a lányomat egy találkozóra, menünk az M0-áson, és csapkodta a hátamat, hogy menjünk gyorsabban. Mondtam neki: lányom, én nem megyek gyorsabban, mert, ha elhagylak, én még egyszer nem csinállak meg, pláne ekkorára rögtön. Féltettem, persze, de ő nagyon élvezte. A családban nem lett ebből hagyomány, de én nem is erőltettem. Sosem értettem, amikor valaki a saját meg nem valósult álmait akarta a gyerekével megvalósíttatni. Sok ilyen sportolói sorsot láttam, ezért én nem erőltettem soha a dolgaimat a gyerekeimre. Elsősorban rendes embert kell belőlük faragni, adni egy útirányt, ha jó alapokat teszel le, onnantól már alakul az életük.

Mindenki énekesnek készül, de van, aki továbbtanul…

- Szerencsés vagy, hogy a szenvedélyeidnek tudsz élni. A zene hogy jött az életedbe?

- Gyerekként, amilyen lemezt megvásároltam, azt én elénekelgettem. Énekesnek készültem, tudod, mint mindenki, csak ahogy mondani szokás, én továbbtanultam… A gimiben aztán már volt zenekarunk, Cipőfűzőnek hívták. Nem véletlenül: Bódi Lacival álltunk fel. A főiskolán is volt zenekarom, Balatonszelet volt a neve. Aztán felköltöztem Pestre, itt is zenélni akartam. Itt alakult meg a Republic, abban is bazseváltam. Utána nagyon sok jó rockzenekarban zenéltem, aztán a Damned Road -nál kapott el a motoros vonal. Sokat játszottunk külföldi motorostalálkozókon is és nagyon megtetszett. Onnantól kezdve a muzsikámat is meghatározta a motoros életforma, így alakult meg a Nemcsak Berry zenekar, amelyik már motoros rockzenekarként definiálta magát. Először klasszikusabb irányt vettünk aztán megtaláltuk a saját stílusunkat, a déli fajta southern rockot. Amerikában, meg a mi generációnkban ez itthon is nagyon népszerű.

- De talán a fiatalabbak körében is.

- Persze, a világ 20-30 évente csinál egy nagy kört, előbb-utóbb minden újra divatba jön. Az első westerncsizmámat sem adtam el, mert tudtam, hogy megint divat lesz. Régi jó cimborámat egyszer behívtam magamhoz vendégnek a motoros rádióműsoromba( Benzingőz meg Rockandroll) . Ugyanolyan ruhában érkezett meg, ahogy hétvégenként lehetett őt látni. Kérdeztem tőle: Gyuszikám, te mindig így jársz? Ő meg azt felelte: igen, Bigyókám, ez nálam nem egy jelmez. Mondjuk, a 90-es években velem is előfordult, hogy zenélésből épp, hogy beértem az iskolába. Hosszú volt az éjszaka, meg a hajnal, így aztán farmer-western csizma combóban tartottam az első órát. Néztek is a gyerekek, én meg mondtam nekik, hogy nem volt időm átöltözni, de remélem, maguknak igen.

Arra megyünk, amerre szeretnénk

- A 2008-as válság és különösen a pandémia miatt jelentősen megcsappant a motoros találkozók száma. Szerinted lesz-e reneszánsz?

- Annak idején volt egy presidentem, ő mondta, hogy két dolog lehetséges: vagy a nagy giga buliktól visszatérünk a 90-es évek elejére, lesz egy kis haveri bográcsozás, kisebb összejövetelek, egy jó zenekar, amelyik mindent játszik, vagy a bátrak bevállalják, és üzletemberként csinálnak nagyobb találkozókat. A motoros társadalom ki van éhezve a bulikra, az biztos. Viszont így több idő marad túrázni, ami kifejezetten jó. Nem baj, ha nem csak abból álljon a hétvége, hogy elmegyünk a motoros találkozó helyszínére, eszem-iszom, dínom-dánom, meg hurki-kolbi-uborki, aztán vasárnap délután a sebeinket nyalogatva, szódavízzel sok kávéval gyógyítgatva magunkat elindulunk haza. Így legalább tudunk menni, amerre mi szeretnénk és végülis ez a lényeg.

Ezek az írások is érdekelhetnek: