by SzelesÚt 2009. jan 05.

A párbaj

Indul az Első Magyar Motorépítő Párbaj! Műsorunk a Wild magazinnal közösen indítja útjára a nagy versenyt. Két műhely, a Gigamachine és a...

Indul az Első Magyar Motorépítő Párbaj! Műsorunk a Wild magazinnal közösen indítja útjára a nagy versenyt. Két műhely, a Gigamachine és a Monster Customs méri össze tudását.

A rajt időpontja január 5., hétfő, az eredményhirdetésé pedig a Magyar Motorépítő Bajnokság, ami április 5-én lesz.

Az első ilyen hazai párbaj nem a nemzetközi szinten megszokott televíziós kamuépítés lesz, hanem valódi munkát takar. Ezért nem néhány nap, hanem 3 hónap áll a mesterek rendelkezésére. A 90 napos futamidejű versenyre a Gigamachine Choppers, valamint a Monster Customs vette fel a kesztyűt, és állt az első párbaj elé…

 

Képünkön Sütő Csaba, és Szlaby András győzködi a másikat, hogy jobb, ha feladja…

Maga a verseny zsűrizése három részből áll. A motorokat egyrészt egy szakértő zsűri pontozza, több irányelv alapján. A második részben nektek is részt lehet venni, mert mind a www.wild.hu látogatói, mind pedig a Széles út nézői és a www.szelesut.hu szavazhatnak a kész művekről.

A végleges eredmény a Motorépítő Európa Bajnokságon elért eredmény (pontszám) alapján alakul ki. A Wild magazin ebben az évben összesen négy motor Európa bajnoksági utaztatását finanszírozza – ebből kettő pedig az érintetteké lesz. Az EB egyébként az OB előtt lesz egy héttel…

Ezek az írások is érdekelhetnek: