by SzelesÚt 2011. márc 02.

Favaro: Talma hibázott

Stefano Favaro szerint a Talmácsi Gábor nem tudta, hogy milyen kemény munka folyik a háttérben, amikor szakított vele, ezért is kerülhetett olyan...

Stefano Favaro szerint a Talmácsi Gábor nem tudta, hogy milyen kemény munka folyik a háttérben, amikor szakított vele, ezért is kerülhetett olyan helyzetbe, hogy nem tud elindulni az idei világbajnokságon. Favaro szerint ugyanakkor még nem ért véget a magyar motoros karrierje.

 

Talmácsi Gábor vasárnap jelentette be, hogy nem indul a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, miután nem sikerült megegyeznie a G22 csapattal sem. Stefano Favaro, a Talmácsival korábban tíz évig együtt dolgozó menedzser az Origónak elmondta: 125-ös világbajnokunk hibázott, de hozzátette, rossz irányba változik a MotoGP szemlélete.

- Szomorú, hogy az, amit Gábor tíz év alatt letett az asztalra, hogy világbajnok lett, az kevés ahhoz, hogy szerződéshez jusson - mondta Favaro. - Másfél éve már több helyen elmondtam, hogy szerintem rossz irányba halad a MotoGP, hiszen a csapatoknak már nem az a fontos, hogy legyen két jó versenyzőjük, és minél jobb eredményeket érjenek el. Ma már egy pilótának legalább félmillió euróval be kell szállnia egy csapatba, amelynek körülbelül 1-1,2 millió az éves költségvetése, ez tehát a két versenyző pénzéből meg is van. Nem akarom bántani azt a lengyel motorost, akit szerződtetett a G22 istálló, de a legutóbbi teszten nyolc másodperccel volt elmaradva az éllovastól, holott az első húsz helyezett egy másodpercen belül volt. Megalázó ez az eredmény a versenyzőre és a csapatra nézve is. Ilyen alapon mondhatnám én is, hogy van félmillió euróm, hadd versenyezzek, de valószínűleg az első kanyarban a kavicságyban találnám magam.

Stefano Favaro biztos abban, hogy tudott volna segíteni Talmácsinak, ha tavaly nem szakítanak. Szerinte az önmenedzselésre váltó magyar világbajnok nem tudta akkor, hogy milyen kemény munka folyik a háttérben.

Talmácsi korábbi menedzsere szerint az a legfontosabb ilyenkor, hogy a teszteken ott legyen valamilyen motorral a versenyző, mert akkor találkozhat olyan emberekkel, akiknek segítségével könnyebben juthat szerződéshez. "Gábor azt hitte, hogy telefonon és e-mailen keresztül lehet csapatot és szponzorokat találni, de ez nem így működik."

"Azért nem haragszom rá, mert a szakmai kapcsolatunk megszakadt, ám emberileg sokat változott. Amíg együtt dolgoztunk, mindig hangoztatta, hogy a legjobb barátok vagyunk, ám egy barát nem bánik úgy a másikkal, ahogy ő bánt velem. Az egyik teszt után, egyik napról a másikra közölte, hogy már nem vagyok a menedzsere. Ha nekem valami problémám van a barátommal, akkor leülök és megbeszélem vele, ő nem ezt tette. Ezek szerint mégsem a legjobb barátom volt. Azóta ő sem hív engem, és én sem hívom őt, különváltak az útjaink."- mondta Favaro az Origónak.

<<<Talma idén nem indul 

Hallasd a hangod!>>>

Ezek az írások is érdekelhetnek:
DEVELOPER BAR