by 2020. szept 29.

Hockenheimi tanulmányút

Remekül szerepelt az időmérőn Kovács Bálint az IDM királykategóriájában, ám a futamokon még megmutatkozott a rutintalansága.

A H-Moto Team élversenyzője számára az idei csonka szezon egy újabb nagy megmérettetéssel folytatódott. Kovács Bálint ugyanis az IDM Superbike korábbi bajnokcsapatának – Bayer – Bikerbox – Powered by Yamaichi – tagjaként állt rajthoz a királykategóriában a német bajnokság hockenheimi versenyhétvégéjén. A 19 éves motoros az időmérőn meseszerűen teljesítve az első sorba kvalifikálta magát, s bár a versenyeken háromszor is bukott, így sem vallott szégyent a Yamaha R1-es nyergében.

Bálint időmérőn nyújtott teljesítményére sokan felkapták a fejüket, ugyanis a magyar versenyző olyanokat utasított maga mögé, mint a korábbi MotoGP-pilóta, az idei összes futamot megnyerő Jonas Folger, vagy a sorozat előző két idényben bajnoki címet szerző ukrán Ilija Michalchik. Bálint fantasztikus kört összerakva a harmadik lett, így vasárnap mindkét futamon az első sorból várhatta a piros lámpák kialvását. Sajnos azonban a 19 éves motoros a versenyeken nem tudta megismételni a kvalifikáción nyújtott teljesítményét, és az első viadalon a 16., míg a másodikon a 17. helyen végzett.

- Egy biztos, tanulni jöttem Hockenheimbe, és biztos vagyok abban, hogy hasznosítani fogom az elmúlt napok tapasztalatait - mondta Bálint a verseny után. - Tény és való, nem minden úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Az időmérős teljesítményem a hétvége legnagyobb pozitívuma, álmomban sem gondoltam, hogy az első IDM Superbike versenyhétvégémen sikerül a harmadik rajtkockát megszereznem. Sajnos azonban ehhez a villanáshoz három bukás is hozzátartozott, ami nagyon megnehezítette számomra a vasárnapi versenyeket. Egyszerűen elment az önbizalmam, nem hittem abban, hogy a futamokon is képes lehetek olyan teljesítményre, mint az időmérőn. Az első futamot szabadedzésként fogtuk fel, megnéztük, hogy a motorral minden rendben van-e, majd a második futamon ennek ismeretében szerettünk volna egy jobb eredményt erlérni. A rossz rajtom ellenére elmentem az elejével, ám a harmadik kanyarban jött a gond, és csak nagy szerencsével nem buktam egy hatalmasat. Kifejeltem a plexit, ami eltört, és így kellett teljesítenem a versenytávot. A korábbi esések következtében ráadásul elkezdtek fájni már a végtagjaim is, de ennek ellenére végigmentem, bizonyítva, hogy akár ilyen állapotban is képes vagyok egy ilyen mezőnyben célba érni – fogalmazott Kovács Bálint.

Ezek az írások is érdekelhetnek: